A csillagok erejével segít a nőknek az asztrofillit
Aki egyszer meglát egy asztrofillit ásványt, sosem felejti el. Hiszen olyan, mintha magába az univerzumba kapnánk egy pillanatnyi betekintést. Ráadásul ez a kő nagyon ritka, és nemcsak gyönyörű, hanem sokoldalú gyógyhatással is rendelkezik!
Vannak gyógyító ásványok, melyekbe szinte lépten-nyomon belebotlik az ember, annyira gyakoriak. Ez persze semmit sem von le gyógyerejükből.
Az asztrofillit azonban nemcsak hatását tekintve rendkívüli, de megjelenésében is. Ráadásul igencsak nehéz hozzájutni, mivel felettébb ritka. Olyannyira, hogy először Norvégiában dokumentálták a létezését nem is olyan régen, egész pontosan 1854-ben.
Ez az értékes szilikát ásvány már megjelenésével is elvarázsol, hiszen barnás, kékes, vöröses, sárgás, rezes-aranyos árnyalatai magával ragadóak, hát még a benne csillogó, gyöngyházfényű, csillag alakban, elnyúlva kristályosodó részletek!
Nem csoda, hogy a nevét is a görög asztron phyllon (csillag levél) szóból eredeztetik. Norvégián kívül még az Amerikai Egyesült Államokban, Grönlandon, Kanadában és Guineában lelhetünk rá természetes környezetében. Újkori felfedezése azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne az emberek hasznára, sőt!
Menopauza előtt és után is segít az asztrofillit ásvány
Az asztrofillit hatása sokrétű, de leginkább a nők számára hoz enyhülést. Mivel jótékonyan befolyásolja a hormonháztartást, valamint az idegrendszert, a premenstruációs szindróma – közismert rövidebb nevén a PMS – és a menopauza kellemetlen tüneteit is hatékonyan enyhíti, legyen szó hangulatingadozásról vagy épp hőhullámokról.
A női egészség mellett más élettani hatásai is vannak a gyökércsakrához kapcsolódó asztrofillit ásványnak, úgymint támogatja a szaporítószervek működését, csökkenti az epilepsziás rohamok kialakulásának esélyét és gyógyítja a vastagbél és az emésztés problémáit. Ezenkívül felgyorsítja a sejtregenerációt és az anyagcserét, segíti a fogyást is.
A lélek szükségleteit is kielégíti az asztrofillit
Persze nemcsak a testnek nyújt segítséget ez a különleges ásvány, de a lelki, mentális és szellemi szinten is támogatja azt, aki magánál tartja. Az asztrofillit segít abban, hogy tulajdonosa megőrizze nyugalmát, és megtalálja az életcélját.
Az ehhez szükséges önismeret megszerzését is támogatja, ahogy azt is, hogy az egyes életfeladatokat képessé váljunk teljesíteni. A rejtőzködő képességeket napvilágra hozza az asztrofillit közelsége.
Abban is segít ez a csodás ásvány, hogy észrevegyük a valódi lelki szükségleteinket, akár álmok formájában is üzenhet ezekről. Hatásával bevonzza azokat az eseményeket, amelyekre szükségünk van a további fejlődéshez.
De nemcsak ilyen téren hoz változást az életbe, fejleszti az inspirációs készséget és őszinteségre, nyitottságra sarkall. Segít feldolgozni a korábban elintézetlen ügyeket, elengedni azt, ami megrekedt és fejleszti az verbális kifejezőkészséget is.
Így használható az asztrofillit
Mivel igen ritka gyógyító ásványról van szó, ékszer formájában nem olyan gyakori, mint más kövek, leginkább marokkőként vásárolható meg, amivel kristályrácsot képezhetünk.